A Pápai Petőfi Gimnázium 2019.11.25-ére természettudományi versenyt hirdetett 8. osztályosok részére, melyen iskolánkat Kurali Mercédesz, Reinitz Szilárd és Zábrák Máté képviselte Kriszti néni kíséretében. A vetélkedő 1. részében 60 perc alatt kellett a tanulóknak egy biológiai, földrajzi, kémiai és fizikai kérdésekből álló tesztet megoldaniuk. Az első feladat eredménye alapján a 10 csapatból, melyből 3 középiskolából érkezett, a legjobb 6 került a 2. fordulóba. Nyolcadikosaink remek munkával az első helyen jutottak tovább.

A második fordulóban kémiából és fizikából gyakorlati feladatokat, kísérleteket kellett megoldaniuk,  biológiából és földrajzból pedig  képfelismerés volt  a téma.

A pápakovácsi tanulók kimagasló teljesítménnyel, mindössze egyetlen ponttal lemaradva a 2. helyet szerezték meg a komplex versenyen. Jutalmul könyveket kaptak. Büszkék vagyunk teljesítményükre.

2019. november 22-én került megrendezésre Városlődön a Német Versmondó, Kulturális Verseny. Diákjaink szereplésére büszkék vagyunk.

Reinitz Szilárd 8. osztályos tanuló III. helyezést ért el.

További résztvevők:

Orbán Balázs 2. osztályos tanuló

Tóth Zselyke 3. osztályos tanuló

Reinitz Pálma 5. osztályos tanuló

 

Gratulálunk!

 

nepmese

Noszlopon a Somló Környéki Mesemondó Találkozón sikeresen szerepeltek tanítványaink.


Berki Kende 1. osztályos tanuló arany minősítést
Horváth Jonatán 2. osztályos tanuló bronz minősítést
Berki Hanga 3. osztályos tanuló ezüst minősítést
Jópeti Gergő 4. osztályos tanuló ezüst minősítést szerzett.

Gratulálunk!

2019. november 14-én keült megrendezésre Noszlopon a hagyományos szépolvasó verseny, ahol diákjaink sikeresen szerepeltek:

I. helyezett: Zábrák Máté

Illusztráció:

I. helyezett: Zábrák Máté

III. helyezett Orbán Zsófia

Gratulálunk!

kerekparHagyományos ősz iskolai kerékpárverseny helyezettjei:

1. osztály

lány fiú
1. Váradi Leila 1. Berki Kende
  2. Ther László
  3. Lovas Barna

2. osztály

 lány fiú 
1. Szántó Flóra   1. Horváth Jonatán
  2. Orbán Balázs 
  3. Czupor Patrik 

3. osztály

lány fiú 
1. Jópeti Anna  1. Sámson Mátyás 
2. Horváth Lara  2. Kovács Gergő 
3. Berki Hanga  3. Verasztó Vendel 

4. osztály

lány  fiú 
1. Horváth Vanda  1. Lovas Nimród 
 2. Czupor Kiara 2. Müll Olivér 
  3. Toki Kristóf 

5. osztály

lány  fiú 
1. Tóth Nóra   1. Varga Borisz
  2. Szántó Alex 
  3. Köllő Dániel 

6. osztály

lány  fiú 
1. Balassa Veronika   1. Szeibert Ádám
2. Fekete Barbara   

7. osztály

1. Szauber Timót 
 2. Molnár Ábel
 3. Horváth Jonatán

8. osztály

 1. Juranics Tamás

Mindenkinek gratulálunk!