Tájékoztató

Kedves Szülők, Kedves Gyerekek!

 

A koronavírus járvány 3. hullámának terjedése miatt a Kormány tegnapi ülésén újabb veszélyhelyzeti intézkedésekről döntött, amelyek a köznevelési intézményeket is érintik. Az emberi erőforrások minisztere „a köznevelési intézmények működését érintő egyes veszélyhelyzeti intézkedésekről” szóló 17/2021. (III.5.) EMMI határozatával a következő intézkedéseket hozta:

Az iskolákban 2021. március 8-ától 2021. március 31-éig a nevelés-oktatás tantermen kívüli, digitális munkarendben kerül megszervezésre. A tavaszi szünet utáni első tanítási nap 2021. április 7.

Az új munkarend megszervezése nem szünetet jelent, hanem az oktatás módjának megváltoztatását, melynek keretében a tanulóknak továbbra is biztosítani kell a tanulás Alaptörvényben biztosított lehetőségét. A megváltozott körülményekhez az intézményeknek, pedagógusoknak és a diákoknak is alkalmazkodniuk kell.

Az új munkarendben történő működés mindannyiunknak komoly kihívást jelent. Kérem Önöket, segítsék ennek a nehéz feladatnak a megoldását, hogy a legtöbbet, legjobbat tudjuk kihozni a gyermekek érdekében az új helyzetből.

Tájékoztatni szeretném Önöket arról, hogy iskolánkban milyen módon oldjuk meg a digitális, tantermen kívüli oktatást:

 

Mindnyájan vigyázzunk magunkra, vigyázzunk egymásra!

We use cookies on our website. Some of them are essential for the operation of the site, while others help us to improve this site and the user experience (tracking cookies). You can decide for yourself whether you want to allow cookies or not. Please note that if you reject them, you may not be able to use all the functionalities of the site.